CégünkrőlCégünk 1991-ben alakult. Az alapító tagok előzőekben a helyi építőipari vállalatnál dolgoztak, villamosipari munkakörben. Az alapító létszám három fő volt. A működést cégünk egy bérelt telephelyen kezdte meg. Majd 1994-ben költöztünk saját tulajdonú telephelyünkre, mely Pécs igen frekventált területén található. Fő tevékenységként a tulajdonosok villanyszerelést jelölték meg. Az évek során a villanyszerelés terén sok tapasztalatot, és referenciát szereztek kollegáink. Lakóépületek és ipari létesítmények villanyszerelésétől kezdve a SPAR áruházak villamos karbantartásáig. A villanyszerelés mellé viszonylag rövid időn belül felzárkózott a kereskedelmi tevékenység. 1991-ben a Robert Bosch Kft.-vel kötött szerződés alapján megkezdtük az általuk forgalmazott BOSCH, SKIL és DREMEL márkájú akkus és elektromos kéziszerszámok, és azok tartozékainak értékesítését. Üzletünkben a mai napig kizárólag a fenti három márka termékei jelennek meg. Cégünket az a megtiszteltetés érte, hogy a 2 éve induló Bosch System Specialist program keretében az országosan kevesebb mint húsz kereskedőt tartalmazó csoport tagjai lehetünk. BSS partnerként különleges kedvezményeket és képzést kapunk. Tehát a program kezdete óta Bosch Rendszer Specialistaként (BSS) működünk, ami minden szempontból a legelőnyösebb választás az építőipari és barkács szerszámokat vásárolni tervező ügyfelek részéről. A termékeket szakképzett értékesítőtől egyedi ajánlat alapján a legjobb áron vásárolhatják. A későbbi esetleges garanciális ügyéntézés során pedig biztosított a gyorsaság. 2007. novemberében "nyitottuk meg" webáruházunkat az elsők között az építőipari és barkács kéziszerszám piacon. Így lehetőségünk nyílt arra, hogy üzletünk vonzáskörzeténél jóval nagyobb területen értékesítsük termékeinket. Elégedett vásárlóink száma már jóval 1000 felett van, és közöttük sok kedves ügyfelünk jelenik meg visszatérő vásárlóként. Jelenlegi, a felhasználók számára lehetőség szerint a legnagyobb vásárlási és böngészési élményt nyújtó, új, korszerű arculattal 2012. januárjától látogathatják kedves érdeklődőink webshopunkat. Nyilvános adatok:Cég neve: Mekovill Villamosipari Betéti Társaság
Székhely: 7621 Pécs, Anna u. 40.
Alapítás éve: 1991. Adószám: 20022837-2-02 Bankszámlaszám: K & H 10402427-24296531 Ügyvezető: Mecseki Ernő
Cégjegyzékszám: 02-06-061027 Nyilvántartásba vevő cégbíróság: Baranya Megyei Cégbíróság
|

You must be live and work in the UK Payday loans Have a history of poor borrowing
A kosara üres
Bosch Termékek
Dremel Termékek
Skil Termékek
Hírlevél Feliratkozás
Miért velünk?
- 20 éve a piacon
- Megbízható minőség
- Versenyképes árak
- Több éves garancia
- Széles kínálat
Írjon nekünk
Véleménye van termékeinkről szolgáltatásainkról?
írja meg nekünk!

